Sickboy

A minap mondtam fel az egyik általam nevezni meg nem kívánt állami cégnél. ( Mentők ). Gondoltam -már megint eléggé naivan-, hogy aláírok egy-két papírt kézrázás, további szép napokat, és viszlát.

Na nem. Azért az „állami cég faktor” dolgozik. Kér és fél óra rohangálás után csak remélni tudom, hogy tényleg felmondta. És még csak nem is kellett kilépnem az állomás területéről. Mert senki sem tudja hogyan lehet közös megegyezéssel felmondani. Így róttam a köröket az állomásvezető, regionális szakmai vezető, gazdasági vezető ( szegedi, regionális felváltva) főápoló, gazdasági iroda, DAR titkárság között. Az állomást nem kell ám egy végeláthatatlan labirintusnak elképzelni. Én jártam be az összes helységet. Már csak a szolgálatvezetők pihenője maradt.

És amikor már azt hittem, hogy kezd körvonalazódni a menekülési út. Lecsaptak rám. Kétszer is. Merthogy közös megegyezés az azt jelenti, hogy egy hónapos felmondási idő. Mondtam nem is baj az éves húsz szabadnapomból egészen pontosan nullát vettem eddig ki. Itt jött egy egészen kis kacaj a titkárnő részéről valamint egy nyers „már csak tizennégy napod van”. Meg sem próbáltam utána járni mikor-merre tűnt el a többi. A végén még kiderül, hogy hiányzik a revíziómról két takaró és egy végbélkúp. ( Az előző megtörtént. Én pótoltam is belátván hibámat, hogy a papír szerint augusztus valahanyadikán nappali műszakban, árnyékban 35°-ban balgaság volt elveszteni egy lópokrócot. Biztos volt egy kihűlt beteg akkor kerülhetett elő és veszítettem el…). Szóval megpróbáltam kivenni a maradék fizetett szabadságomat. Ha már úgyis van. De az nem ám úgy működik. Mert a hetven százalékáról a munkáltató dönt. Meg egyébként is részarányosan lehet kivenni. Egy kis sírás itt, „jó a frizura Marika néni” ott, és sikerült kialkudni tíz napot. Így csak negyven órát kell ledolgoznom. Ezen felbuzdulva megkérdeztem, hogy akkor mikor adjam le a munkaruhát. Megkérdezték, hogy egészen pontosan milyen munkaruhát is kaptam. Nem sokat. Lett volna a helyes válasz, de anyukám jól nevelt és én bevallottam egy sapkát valamint egy pulóvert.

Félbe kell szakítanom kis történetemet mert elmélázunk a kedvenc témámon. Az addig tiszta sor, hogy az OMSZ megköveteli az egyenruha viselését. Mert hát mégiscsak na. Hülyén nézne ki, ha szakadt farmerben bakancs-Motörhead póló kombinációban mentené az életet a jónép. Meg rikító pirosban nem kell annyira lökdösődni a tömegben. A kék naci már viccesebb. Szemlátomást ugyan az tervezte mint a kukásokét. De ezzel nincs is baj. Jó az a szerkó. Télen elég meleg a két póló-két pulcsi-kabát kombináció. Tökéletesen nedvszívó, magából viszont ki nem engedő szerelés. De azért mégiscsak kell egy munkaruha, mert akkor csak arra az egy szerelésre gyűjti az ember a vírusok, baktériumok, emberi testnedvek széles kollekcióját. Amikor elkezdtem pályafutásomat én is vártam egy darabig, hogy most már azért letelt a próbaidő kéne az OMSZ felirat a hátamra amikor tanultabb kollégák felvilágosítottak, hogy faszkalap, kb. 2 év mire megkapod. No akkor egy fél havi fizetésért vettem „kamionról leesett” kabátot, nadrágot, pólókat. És nagy meglepetésemre fél év munkaviszony után hozzám vágtak egy hasznavehetetlen, de egyébként rém ronda piros baseball sapkát és egy pulcsit. Ennek örülvén használtam is a felmondásomig amikor mint véres rongyot ráztam, hogy ezt visszaadnám, mert kincstári tulajdon. Na akkor mondták, hogy jó lenne, ha a másik arcomat is odatartanám egy kis pofonkáért. Csupán okító szándékkal. Hát nem tudtad te hülye, hogy csak komplett felszerelést lehet visszaadni. Pulcsi sapka meg nyilván nem az. De ne aggódj öcsi nem kell megvenned, LEVONJUK A FIZETÉSEDBŐL… Tudod egy ilyen ruhadarab kihordási ideje három év, te ebből felet viselted. A többit ki kell ám pengetni.

Ez volt az a pont amikor végleg megtörtem a bürokrácia vasmarka szorításában és mint egy kis féreg könyörögtem, hogy ne fizessek még többet csak azért, hogy ők ne kelljen tovább fizessenek nekem….

Annak idején Árpád apánk a Vereckei hágónál széttekintett és úgy döntött jó lesz itt a magyar népnek. Később kiderült, hogy a Kárpát medence az ellenségtől való védelmen kívül kitűnő felvonulási terület a környező nagyhatalmak számára. Szerintem amikor rádöbbent erre a magyar nemzet apraja-nagyja, azóta mondogatja, hogy nem vagyunk jó helyen. No meg hogy szarul élünk.

Ez a szöveg nem a pártok által felkapott jelmondat. Ők csak eltanulták a mindennapokból. Merthogy a politikai erők többnyire azt adják nekünk amit hallani akarunk. Örök élet, ingyen sör, adócsökkentés. No meg szarul élünk.

Nagyon úgy tűnik, hogy tényleg erre van szükségünk. Sokan élnek abban a hatalmas tévedésben, miszerint a tévé társaságok azért sugározzák a szennyet, mert igénytelenek, mert majmolják a „nyugatot”, vagy mert nincs jobbra pénzük, stb. stb... Igazából azért ilyen hihetetlenül alacsony nívójú a repertoárjuk ( kivéve az Uhi Ghelleh Show, mert az még ennél is sokkal mélyebben van az átlagos pöcegödör aljánál), mert mi ezt igényeljük. Bizony ám, mert ha te felállsz és azt mondod, hogy téged nem érdekel, hogy az aktuális narkós szilikon prosti milyen kutyaruhát vett és kimész futni a szabadba, vagy nemes egyszerűséggel elmész a kocsmába akkor nem nézed meg a műsorokkal megszabdalt reklámokat sem. Valljuk be őszintén te sem reklámoznál több száz millióért egy olyan sajtóorgánumban amit senki sem lát. (Merthogy lent iszik mindenki a kocsmában…)

Szóval ott állunk, hogy mi igenis igényeljük a médiamocskot. Amíg ez az Uhi Ghelleh Showban merül ki, azt mondom, ám legyen. Butuljunk néha egy keveset. Mert tényleg jól esik néha. És ha sokan nézik? Legrosszabb esetben egy buta nemzet vagyunk. De attól még lehetünk becsületesek, dolgosak, és még talán boldogak is. A bili akkor kezd repedni amikor a híradó előzetese kimerül a „meghalt-megölték-jaj de drága” és a „meghalt-meg fog halni-megszüntetik” kombinációban. Nem láttam már hónapok óta örömteli sajtóanyagot a híradókban. Egyszerűen nem vagyok köteles elhinni, hogy nem történik jó is ebben az országban. ( Az ellen meg körmöm szakadtáig tiltakozom, hogy a a nagyvilágban ne történjen legalább öt olyan esemény naponta ami hír értékű és azt sugallja, hogy jó élni)

Mindez azért mert mi szeretjük ha sajnálnak minket. Mint a rendelőintézet folyosóján az öregasszonyok. Nem az a pletyi, hogy a fiamnak most született egy gyermeke és egészséges, ha szerényen is de szépen fel fogják nevelni. Hanem a szegény gyerek, nem elég, hogy olyan sokat dolgozik, most miből fogja eltartani az unokámat, meg különben is dagad már két hete a lábam. (Csak az anyagi helyzetükön, egészségi állapotunkon való szomorkodás után kerül terítékre a Story magazin fajta mocskon való szörnyűlködés.)

Valóban nem mi vagyunk a bolygó legjobb gazdasági mutatóival megáldott országa. Tényleg vannak konfliktusok. Amik nekünk szörnyűnek hatnak. Na de azért gondolkozzunk már! (Ha úgyis büszke Nobel-díjasokat szült nemzet vagyunk.) Már egy jó ideje nem kellett megvédeni magunkat ellenséges fegyveres erőktől. A világ egyik legerősebb szövetségének vagyunk tagjai. Egy főre jutó össztermékünk még mindig a világ élvonalában van. Szabad ország vagyunk. Egyáltalán van mit ennünk, innunk.

Én tényleg nem azt várom el tőletek, hogy vigyorogjatok állandó jelleggel. Csak azt szeretném, hogy néha amikor nekiállnátok sajnáltatni magatok, inkább meséljetek valami kevésbé elkeserítőt mint a szarul élünk.

Az angol nyelvterületen ha két ember találkozik egymással megkérdik, hogy „How are you?”. Válaszként nem kell elmesélni a tegnapi nap eseményeit, csak annyit illik felelni, hogy „fine”. Igen, ez bizony furcsa. Merthogy ők azt feltételezik alapjáraton, hogy jól vagy. Mert felkeltél, megvan minden végtagod, meg ilyesmik.

Kipróbáltam feltenni a „Hogy vagy?” kérdést az elmúlt héten húsz embernek. Nulla darab tesztalany válaszolta, hogy jól. Legjobb esetben is a semleges, „megvagyok” volt a reakció. (A felmérés nem reprezentatív, habár próbáltam a legszélesebb spektrumot lefedni.)

Szóval próbáld meg beszélgetőpartneredet nem lesokkolni az első két percben. Sőt ha futja rá az önsajnálatból megmaradt energiából mosolyogj is egy keveset.

Meggyőződésem, hogy ha nem úgy élnénk ahogy azt most tesszük; lelkileg kiemelkedünk a saját magunk kreált pöcegödörből és pozitívabban fogjuk fel az életünket, az események valóban jobb irányba fordulnának. És ami addig „úgysem fog sikerülni” volt az talán „baszki ez bejött”-re fog változni. Már az is nagy lépés lenne.

www.youtube.com Kiwi Mad World Version

„La historia me absolvera”

„A történelem fel fog menteni”

Kuba. Ott van az a Mexikói öbölben. Meg kommunizmus. Meg szivar, meg Che Gevara. Na ennyit tudunk nagyjából Kubáról. Jah, meg hogy Fidel Castro ott a gonosz diktátor.

Nos Castro már nem kellemetlenkedik több órás beszédeivel. Tudniillik február közepén lemondott a hatalomról. Állítólag végleg. Mondjuk nem lehetett akkora trauma az öregnek hiszen már hónapok óta nem ő vezette az országot. Hanem az öccse Raul. Jut eszembe, a szigetországban nem ám olyan vaskalapos kommunizmus működik mint a múlt században a világ több pontján. Hanem van ám ott választás meg ilyesmik. Amit Fidel kilencven százalékkal, magabiztosan megnyert. Az más kérdés, hogy sem külföldi megfigyelők nem voltak, sem újságírók. Azért jó fej volt az öreg, hogy nem hozatta ki magát száz százalékosra. Azért annyira nem nagyravágyó. Meg törődik Ő a néppel. Nem akarja, hogy elkótyavetyéljék a nehezen felépített rendszert. Így az öccsére hagyta a nagy művet. Nem mintha a szemére szeretném vetni. Csak törődik a családjával. Mindannyian ezt tennénk. Vagy nem.

Szóval nem tudunk sokat erről az emberről aki több amerikai elnököt mert sőt, tudott is bosszantani mint ahány ellenzéki politikus tette ezt vele.

Castro az oviban még nem diktátornak öltözött farsangkor. Aztán úgy döntött nem tetszik neki az aktuális megregulátor Batista úr ténykedése. Ezért felhagyott a jogi pályával és barátaival, valamint Raullal megtámadtak egy kisvárosi helyőrséget Moncada-t. Azokban az időkben Castro még csak barátkozott a forradalmár szerepével és meg is fizette a tanulópénzt. A kitörésük teljes bukásnak bizonyult, egy kevés börtön után a leendő államfi kényszernyaralásra ment megfogyatkozott csapatával Mexikóba.

Volt még egy jelentéktelennek tűnő kalandja Guatemalában, ami Ernesto Guevara nevű fiatal orvossal való találkozás miatt nyert fontosságot.

Még a partizánkodás elején fundálták ki a szakáll kötelező jelleggel való viselését. Nem kizárt, hogy Párizsban is növesztette akkoriban az arcszőrzetét mindenki, a partizánok viszont elsősorban a praktikussága miatt döntöttek álluk eltakarása miatt. Tudniillik a lelkes Robin Hood utánzatok közé beférkőzhettek a spionok is. De a kémeknek nem volt szakálla, így kitűntek a szőrösök közül és le is buktak. Az erdőben bujkáló terepruhás sereg mindennapjaira nem cserélné egyikünk sem életét. Ott nem volt TV meg pacal pörkölt. Sem WC. Sem fűtés. Volt viszont egy csipetnyi gyakorlás, fegyverforgatás, no meg egy kevés esőben üldögélés. A sok fáradt harcos szellemi frissességet akkoriban kénytelenek voltak a kommunizmus, szocializmus alapjainak tanításával szinten tartani. Gondolom mert akkoriban még nem volt csocso meg Play Station.

1956-ben aztán „Gramma” nevű jacht fedélzetén érkezett a szigetországot felszabadítani vágyó seregnek alig nevezhető társaság. Mivel fegyverzetük még a Magyar Honvédség szintjét sem ütötte meg, létszámuk pedig elégtelennek bizonyult egy ütőképes rögbi csapat felállítására bevetették magukat az erdőbe és a gerilla harcmodor előnyeit élvezve keserítették meg Batista haderejét. Ami annyira jól ment, hogy elnyerték a lakosság szimpátiáját. Így könnyen szereztek ellátmányt illetve információt. A legfontosabb, hogy a partizánok létszáma napról-napra nőtt.  A kisebb csatákat követték a nagyobbak meg Havanna bevétele, 1959. január 1-jén. Meg az addigi hatalmat élvezők Floridába való disszidálása.

 De a nép felszabadítóként ünnepelte a gyakorlóruhás hőst. Így utólag mókásnak és kissé érthetetlennek tűnik, de akkoriban a nyíltan kommunista eszméket valló Castro legnagyobb támogatója az USA volt. A világ minden pontjáról érkeztek az értelmiség képviselői tiszteletüket tenni a győztes hadvezérnél. Például Robert Merle.

Castro karrierje nem ívelt felfelé. Hanem meredeken felfelé lövellt. Még ’59 februárjában miniszterelnöknek „választották”.

 Aztán ahogy teltek múltak az évek Castro egyre paranoiásabb lett. Ami végül is megérthető ha az embert megpróbálja a bolygó legerősebb katonai hatalma eltenni láb alól. Nem tetszett az Államoknak, hogy a kubai elitréteg vagyona most hirtelen a közé lett. A CIA vért izzadt munkatársai hiába próbálkoztak. Megkíséreltek ők mindent. A megmérgezéstől kezdve a szakállának kihullatásáig széles spektrumban, hatalmas fantáziával tevékenykedtek a titkosszolgák. Szinte semmi eredménnyel. A legnagyobb akciójuk a Disznóöböl béli partraszállás megszervezése, pénzügyi, szakmai támogatása volt. Tudniillik 1961 elején az Államok megszakította diplomáciai kapcsolatát a szigetországgal. Rá három hónapra már meg is indult az amerikai hátszéllel tuningolt 1500 kubai emigráns partra szállni. A nagy tervek még  G. W. Bush jelenlegi népszerűségénél is kisebbnek bizonyultak és az akció kezdetétől számított hatvan órával később már csak a csillapíthatatlan fejfájás Kennedy koponyájában emlékeztetett az egészre. Szóval az USA nem tudta megakadályozni érdekeltségeinek államosítását. Ami jobban fájt a jenkiknek, hogy Fidel rendszerének meggyengítése érdekében bevetett gazdasági embargó sem a tervek szerint sült el. „Ha nem veszi a nagy szomszéd azt a temérdek cukrot megveszi más” elve működött is. Nem vagyok benne biztos, hogy elsősorban a termék jó minősége miatt, inkább a hidegháború kiélezősé miatt, stratégiai szempontokból a Szovjetek tettek visszautasíthatatlan ajánlatot. Az örök partizán meg bolond lett volna visszautasítani. A vöröscsillagosok nem csak a cukrot vitték el hanem Kubát is ellátták egy-két hasznos dologgal. Mert szerintem a nukleáris töltettel felszerelt rakéták bizonyos szempontok szerint igencsak hasznosnak bizonyulnak. Erre az USA is rájött. De ők nem jártak Travoltát is megszégyenítő örömtáncot, hanem kezdték bebarnítani az alsót. Pánik tört ki az államokban, hiszen a szovjetek rakétái a Mexikói öbölből a Keleti part legtöbb nagyvárosát gond nélkül elérték. Kennedy ’62 október 22-én jelentette be a nagyközönségnek a fenyegetést, egyben azt is, hogy karantén alá vonják a szigetországot. A hidegháború legkritikusabb pontját ugyan ebben az évben, október 27-én érte el amikor a kubaiak lelőttek egy amerikai U-2-es felderítő repülőt, miközben újabb szovjet szállítóhajók próbálták megközelíteni a renitens szigetet. A vörösök hajói kisebb féle problémával néztek szembe úti céljuk felé közeledve. Egész pontosan egy tucat amerikai hadihajóval. És szó szerint szembe néztek egymással. Na akkor aztán izzottak a privát vonalak a két atomhatalom vezetője között. Nyikita Hruscsov, az SZKP főtitkára állítólag ekkor a pozíciójával járó feszültséget a papucsával való asztalcsapkodással vezette le. A tőle megszokott vörös fejjel. Szerencsénkre a krízist meg tudták oldani a diplomácia segítségével és nem kellett a piros gombokat nyomogatni, meg indítási kódokat mormolni. Az amerikaiak leszerelték rakétáikat Törökországból és megígérték, hogy nem bántják Fidelt. Cserébe Hruscsov elvitette az ő tűzijátékait a szigetországból.

Szóval Fidel beírta a nevét a történelembe. És ekkortól kezdte azt hinni, hogy a kis szigetről képes lesz megváltoztatni a hidegháborús erőviszonyokat. Katonai segítséget küldött Angolában, Dél-Amerika több országában segítséget nyújtott a baloldali erőknek a hatalomra jutás érdekében. Közben folyamatosan agitált az USA ellen több órás beszédeiben. Amik nem igazán hatották meg az ellenzékét akik szerint az ország nem éppen a legjobb irányba halad. Na Castrót meg ez nem érdekelte, és gond nélkül bebörtönöztette őket. Jobb esetben.

A szocializmus Kubában sem működik tökéletesen. Nem dúskálnak a közvagyonban, az US$ még mindig szemeket csillanásra késztető fizetőeszköz arrafelé. Mindemellett nem igen van analfabéta arrafelé. Meg kórházi ellátás nélkül maradt beteg sem.

Egy korszaknak lett vége az évek óta betegeskedő vezető lemondásával. Kíváncsi vagyok kezdődik-e egy új Raul vezetésével. Ugyan ő is a bátyjával harcolt a kezdetek óta, de állítólag neki köszönhető a turizmus látványos felvirágzása a szigeten. Meg hogy ő annyira kapzsi, hogy vágyait maradék nélkül csak az ország felvirágoztatásával tudná elérni. Meglátjuk.

De semmiképp sem feledjük, hogy Fidel Castró egészen a múlt hónapig a föld második legrégebb óta hatalmat birtokló ember volt. És lehet, sőt valószínű, hogy nem imádta a kubai nép egy emberként, de lemondásának hírére több ezer ember vonult ki Havanna utcáira. Nem örülni ám, hanem elbúcsúzni tőle…

Véget ért az MSZP tisztújító kongresszusa. Mindenki nagy meglepetésére bejött a pappírforma. Debreczeni József írta még januárban, hogy a politika nem olyan mint egy színdarab ahol meg lehet mondani előre mi fog történni, hanem inkább hasonlít egy sporteseményhez. Előre a legjobb bukik sem garantálják száz százalékosan az eredményt.

  A hétvégi események mégis inkább színpadi komédiának tűnnek. Igaz pappírforma létezik a sportéletben is, de azért ennyire? Meglepetésnek esélyt sem adtak a szocialisták.

Az az érzésen, a nagy politikai pártokba egyre jobban beilleszkednek a hallgatói  önkormányzatok egykori vezetői és viszik magukkal a taktikáikat, piszkos kis trükkjeiket is. „nem tudom, talán az érték rendemben van hiba, netán a fejemben található oltári galiba” mondta a Junkies nevű egykoron kedvelt punk zenekar. Én is így érzek most. Tudniillik az egyetemi/ főiskolás diákönkormányzatoknál szokás az éves választásoknál megmondani kire kell szavazni. Ahol még a minimális látszatát sem akarják megadni a demokratikus működésnek ott csak annyi jelöltet indítanak ahány hely van. Az egyetemi diákvezetők mentségére még fel lehet hozni, hogy senki más nem vállalkozott az adott pozícióra, ezért visz az önkormányzatot mindig ugyan az az X ember. (Ami még helytálló egy természettudományi, orvosi karon ahol a végtelen gyakorlatrengetegek valóban határt szabnak a szabadidős tevékenységeknek. Na de egy jogin?)

Ferázst egyöntetűen megválasztották elnöknek. Becollectingelte a szavazatok 89%-át. Naivan gondolhatjuk, azért ott van az a szerény kisebbség aki nem hajlandó Ferenc fenyegetéseitől csaholni. Aztán felrémlik, hogy még Fidel sem volt olyan bátor, hogy száz százalékot voksoljon meg magának. Hiszen az már azt sugallná a világ felé, hogy meg lett mondva: „Szavazz a liberáliskora, különben felakasztjuk a kutyádat!”

Kövér kolléga kezdi magát visszaverekedni a köztudatba. Hiszen régen nagy népszerűségnek örvendett a gyümölcsös párt szavazótáborának radikálisabb szegletében. Aztán egy kicsit megújt (megbújtatták) a narancs árnyékosabb oldalán. Jöttek helyette más megmondó emberek. Akik ugyanúgy ki lettek koptatva az első vonalból az idő során.

De mit ad Isten, most újra ontja magasztos mannáját, a nép (polgárok) meg bólogat, hogy végre egy igaz ember aki meg meri mondani a frankót. Én meg örülök a párton belüli rehabilitációjának. Habár ideológiáját nem tudnám magamévá tenni még egy egész sereg inkvizitor serény bíztatására sem, de ha nem vesszük komolyan, csak annyira mint Győzikét, vagy Pákót elég szórakoztató tud lenni.

A kackiás bajszú ma is megmosolyogtatott amikor kirohant az MSZP ellen, arra kérve a vezetést, hogy utasítsák a Heves megyei szevezetüket az önoszlatásra. Mert ha nem akkor minden igaz magyar tudni fogja, hogy nem maradt bennük egy csipetnyi demokratikus érzék sem. És kész. Látom is lelki szemeim előtt ahogy a szerencsétlen szocik most ott tanakodnak a kis kongresszusukon, és azon agyalva hogyan oldják meg ezt az anomáliát. Hiszen ha nem fogadnak szót mindenki tudni fogja, hogy ők bizony nem is demokratikusak. Ha megteszik amit az ellenzék országos választmányának elnöke kér az azt jelentené, hogy félnek egy olyan embertől akinek titkon még a Jobbik is szélsőbalnak számít. Ami elég ciki lenne lássuk be.

Az egész ügy egy újabb olyan momentum kishazánk politikai életében amikor az A párt (esetünkben a Fidesz) elbalázott valamit (rossz embernek szavazott bizalamat) és az egészet a B párt (MSZP) nyakába varrja (a dundi szerint az MSZP megvettte az emberüket) ahellyett, hogy bevallanák: ezt megszoptuk, sebaj legközelebb nem így csináljuk.

Egyre nő a gyanúm, hogy a Fidesz nem is nézi hülyének az embereket, azzal, hogy álláspontjukat félévente megváltoztatják. Egyszerűen hijján vannak a hosszútávú memóriának. Ők maguk is elfelejtik mi történt a múlt kónapban. Csak szerencséjük van, mivel polgártársaim többsége is ebben a kórban szenved, így nem olyan látványos a bibi. Ha volna bármiféle emlékezőképességük akkor már régen rájöttek volna, hogy az ilyen akciókkal ugyan a fanatikus szavazóiknak imponálnak, de a többséget csak a hányinger fogja el. Ezzel a szocik malmára hajtva a vizet csak saját maguk alá bronzolnak...

http://index.hu/politika/belfold/fdsz0224v/

Megkezem a büntetést. Azzal a tudattal, hogy én sem vagyok tökéletes. Sőt... Véleményem ugyanúgy befolyásolható, mint bárkié, információim könnyen lehetnek tévesek, vagy hiányosak. Valószínűleg fogok egekbe szóló majomságokat írni, éppen ezért szívesen fogadom a kritikákat, (ellen)véleményeket, korrekciókat, még az anyázásokat is. Jah helyesírásom kifejezetten siralmas, de az én koromban már nem megy olyan könnyen a berögződött hülyeségek korrekciója.